1. Országos PANDHY’S Masszázsverseny a PANDHY’S Akadémián
Idén először került megrendezésre 1. Országos PANDHY’S Masszázsversenyünk, melyet kifejezetten tanulók számára szerveztünk. Tettük ezt azért, mert úgy gondoljuk az érintés művészete kiemelkedően meghatározza a tanulói pályát, életre szóló élményt ad és kedvet csinál mind a szakmának, hivatásnak és a további versenyeken való részvételhez is egyaránt.
PANDHY’S Akadémia kiemelt fontosságúnak tartja a szakmai utódnevelést, ezért elhivatottan támogatjuk tanulóinkat jövőjük teljes mértékű kiaknázásában. Versenysorozatunkkal is ezt kívánjuk életre hívni és irányt mutatni az egész szakmának.
Az idei országos PANDHY’S Masszázsversenynek Akadémiánk adott otthont, ahol több iskola támogatásával biztosítottunk lehetőséget, hogy diákjaik megmérettessék tudásukat.
A zsűrinek és a résztvevőknek is nehéz dolga volt. Szakmailag egy roppant erős mezőnyben döntést hozni 1 óra elteltével tudta megtenni a zsűriző bizottság. Döntésüket befolyásoló tényezők a szakmai szempontok mellett, az esztétikum és a zene-mozdulatok harmóniája tette ki.
Egyéni kategória dobogósai:
1. Ács Dorka Dominika – Keszthely
2. Török Laura Emma – Keszthely és Matern Vanda – Aranykéz
3. Krunity Karina – PANDHY’S Akadémia
Szinkron kategória dobogósai:
1. Horváth Alexandra és Nemes Réka – Aranykéz
2. Benkő Barbara és Fehér Virág – PANDHY’S Akadémia
3. Pál Dominika és Simon Panna – PANDHY’S Akadémia
Gratulálunk a nyerteseknek!
Zsűriző bizottság tagjai Pusztainé Kovács Dóra a Zalaegerszegi SzC Keszthelyi Asbóth Sándor Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium-tól, Sisa Nikolett Aranykéz Gimnázium, Technikum és Szakképző Iskolából, Birényi Zsuzsa pedig a BKSzC Erzsébet Királyné Szépészeti Technikumból.
Ezúton köszönjük az ő támogatásukat a szakmai versenyek fontosságának felhívására és jelenlétüket a rendezvényünk lebonyolításában.
Hamarosan jelentkezünk PANDHY’S Akadémiai versenysorozatunk folytatásával!