ARANYKÉZ KUPA 2023 – SMINKEK ÉS FRIZURÁK A KÖRNYEZETVÉDELEM JEGYÉBEN

Az induló csapatok között nem csak a székesfehérvári intézmény diákjai voltak, hanem a régió, valamint az ország több iskolájából is érkeztek versenyzők. A csapatok három főből – egy fodrászból, egy kozmetikusból és egy modellből – álltak, munkájukat pedig egy 12 fős, szakértő zsűri bírálta el.
Ez volt a szakmai megmérettetés harmadik köre, az első fordulóban a csapatoknak egy prezentációt kellett bemutatniuk eddigi munkáikból, majd a második fordulóban a verseny idei témájához csatlakozva egy olyan TikTok-videót kellett készíteniük, amelyben a szépészeté és a környezetvédelemé a főszerep.
Első hallásra talán nehéz összekapcsolni a szépészetet és a környezetvédelmet, valójában azonban évek óta kéz a kézben járnak.
A versenyen használt anyagok például szinte kivétel nélkül kőolajszármazékoktól mentesen, környezetkímélő módon készülnek, valamint számos olyan terméket használnak, melyek csomagolása újrahasznosítható.
A megnyitó után mindenki megkezdte a munkát: a közel száz résztvevő egyik fele a sminkeket készítette, a másik pedig különleges frizurákat igyekezett varázsolni. A zsűri olyan szempontokat vett figyelembe a pontozás során, mint az esztétikum, a kreativitás és az összhang. A legjobb három helyezetten túl a résztvevő szakmai támogatók különdíjban részesítették a szerintük legkiemelkedőbb csapatokat.
Gratulálunk a résztvevőknek!