MASKNE – ÜGY

Avagy az ötletes angol nyelv egy újabb leleménye, és a világjárvány egyik nem kívánt mellékhatása

Az angol „mask” és az „acne” szavakból képzett MASKNE szó a maszk viselés okozta, gyulladásos bőrhibákat jelöli. A MASKNE a 2020-as év leggyakoribb és a legtöbbeket foglalkoztató kozmetikai problémájává lett a világjárvány miatt bevezettet elvárt, vagy egyenesen kötelező maszkviselés nemkívánt mellékhatásaként.

A maszk által fedett bőrfelszínen jelentkeznek ezek a bőrproblémák, kinél enyhébb, kinél pedig akár egészen súlyos formában.

A maszkot klinikailag a mechanikai akne előidézőjének tekintik.  A mechanikai hatást a maszk és a bőr között fellépő súrlódás okozza, az orr és a száj körül kialakuló nedves és meleg környezet pedig a baktériumok elszaporodásának kiváló táptalaja.

A maszk viselésnek Ázsiában már jóval a Covid-19 előtt is nagy hagyományai voltak. A nyugati világban azonban mindez teljesen szokatlan, előzmény nélküli, a maszk állandó viselése  határozottan nem kívánatos velejárója a mindennapoknak.

A pandémia kezdete óta megfigyelhető a „maszk okozta pattanások kezelése”  típusú keresések jelentős növekedése a Google felületein. A fogyasztók tehát megoldásokat keresnek erre a nagyon is jelenlevő problémára.

A rettegett járvány várhatóan a közeljövőben még jó ideig része lesz az életünknek, így valószínűsíthető, hogy a maszk viselés nem csak pillanatnyi problémát jelent.

Néhány kozmetikai cég már felült az új „hullámra” és „Maszk viselés alatti bőrápolási kódexeket” tesznek közzé webhelyeiken, tanácsokkal látva el az ügyfeleiket és népszerűsítve termékeiket.

Mi is úgy gondoljuk, hogy vétek lenne kihagyni ezt a ragyogó lehetőséget, különösen úgy, hogy szakemberként ténylegesen sokat segíthetünk tanácsainkkal és a megfelelő termékek ajánlásával.

Ehhez szeretnénk segítséget nyújtani az alábbiakban közzétett rövid kis promóciós ötleteléssel:

Egy egyszerű, de hatékony bőrápolási rutin követése elengedhetetlen a maszkviselés okozta bőrproblémák megelőzéséhez és kezeléséhez.

A megfelelő termék ajánlása kulcsfontosságú! Lássuk el tanácsokkal vendégeinket, tanítsuk meg őket arra hogyan készítsék fel bőrüket a maszkviselésre, illetve hogyan tegyék azt a lehető legellenállóbbá a nemkívánt hatásokkal szemben!

maskne

Tisztítás:

Fordítsunk különös figyelmet az arc maszk viselése előtti és az azt követő tisztítására. Fontos, hogy eltávolítsuk az olajos szennyeződéseket, tisztítsuk a pórusokat.

PANDHY’S™ Termékajánlat:

PANDHY’S ™ SigmaLine Mosakodóhab és/vagy a PANDHY’S ™ habzó porok, a COSMIX KG Peeling por használata tökéletesen tiszta bőrfelszínt garantál, segít a pórusok tisztán tartásában és normalizálja a faggyúműködést.

Hidratálás:

Rendkívül fontos a bőr megfelelő hidratálása, táplálása, hogy megerősítsük a bőr védelmi vonalát, a barrier réteget. Érdemes megfelelő bőrvédő hatóanyagokat tartalmazó készítmények közül választani, lényeges ugyanakkor, hogy könnyű, gyorsan feszívódó formulákat alkalmazzunk.

PANDHY’S™ Termékajánlat:

Ezen a ponton végtelen a kínálatunk…

PANDHY’S™ COSMIX Hydro Cream Base gazdagítva PANDHY’S™ COSMIX Combo-HydroControl-val és/vagy PANDHY’S™ MultiMol HyaGel-vel. A PANDHY’S™ COSMIX Elixír szintén tökéletes választás akár önmagában is.

A PANDHY’S™ virágvizek, a PANDHY’S™ COSMIX Dew Tonic szintén csodákra képes a hidratálás terén, különösen ajánlhatók azok számára, akik a nyári kánikulában a maszk alatt esetleg még a habkönnyű krémektől is tartózkodnának.

Sminkelés:

Kerülendő a hagyományos smink alkalmazása arcmaszk viselésekor, ezek összetételüknél fogva önmagukban is nagyban fokozhatják a bőr faggyútermelését, nem beszélve arról, ha hatásukat a nedves, meleg maszk alatti klíma még tovább fokozza, amely potenciálisan eltömődött pórusok és pattanások kialakulásához vezethet.

Mikor, ha nem most?! Soha nem volt még ennyire megkerülhetetlenül időszerű a PANDHY’S™ ásványi smink termékek használata, mint a por állagból és az összetételből adódóan legbiztonságosabb, legtökéletesebb megoldás a fedésre és ápolásra.

Remélem, tudtunk segíteni, adtunk 1-2 hasznosítható ötletet!

Kívánok Mindenkinek minden jót, az éppen nyaralóknak pedig jó pihenést és szép időt!

Üdvözlettel;

Borbíró Gertrud

NÉZZ KÖRBE WEBSHOPUNKON!

  • PANDHY’S™ Steam Eye Mask

    5 700 Ft
  • PANDHY’S™Masszázscukor (500 ml)

    Az árak bejelentkezés után láthatóak csak.
  • PANDHY’S™ INDULGENCE Masszázs Vaj (150 g)

    Az árak bejelentkezés után láthatóak csak.
  • PANDHY’S™ GEORGIKON Wellness & Gyógyiszap (250 g)

    Az árak bejelentkezés után láthatóak csak.
  • PANDHY’S™ GEORGIKON Wellness & Gyógyiszap (1000 g)

    Az árak bejelentkezés után láthatóak csak.
  • sparoma fürdősó

    PANDHY’S™ SPAROMA Ásványi Masszázs & Fürdősó (250 ml)

    3 867 Ft

 


Források:

https://www.tokyoweekender.com/2020/06/maskne-japan/

https://edition.cnn.com/2020/06/25/health/maskne-acne-covid-masks-wellness/index.html

https://www.globalcosmeticsnews.com/the-rise-and-rise-of-maskne-is-the-new-skincare-problem-set-to-be-a-fleeting- trend-or-a-new-marketing-staple/

https://www.esquire.com/style/grooming/a33084744/how-to-get-rid-of-maskne-mask-acne/