PANDHY’S™ POST #112 – DNS alapú szépségápolás

Személyre szabott kozmetikumok a géntérkép alapján

A bőrünk is legalább annyira egyedi, mint mi magunk, úgyhogy az egyenmegoldások a szépségápolásban egyszerűen nem működhetnek hatékonyan. Ezt az alapvetést már lefektettük a CosMix line bevezetésekor is és a személyre szabás jegyében fejlesztettük és fejlesztjük folyamatosan tovább a termékcsaládot.

Azt is tudjuk, hogy számtalan faktor befolyásolja a bőrünk válaszreakcióit bizonyos készítményekre, úgymint például a környezeti hatások, amik adott helyen és időben érnek minket, illetve a genetika, ami logikus módon nagyon erősen színesíti a képet.

Ma már távolról sem csak a tudományos élet legmagasabb szintjein használják a géntérképeket, azok már mindannyiunk számára hozzáférhetők, egészen hétköznapi dolgokban lehetnek a segítségünkre, például vannak olyan otthon elvégezhető tesztek is, amelyek alapján a genetikai sajátosságainkhoz igazíthatjuk a táplálkozásunkat, vagy orientálhatjuk a gyermekeinket a pályaválasztásukban és sorolhatnánk.

Nyilván senkit sem lep meg, hogy a bőrápolás témájában is hatalmas adatbázis áll rendelkezésre; elérkezett tehát a DNS alapú kozmetikumok kora, vagy legalábbis már a küszöbön topog. És talán azt mondanom sem kell, hogy nyakig el vagyok merülve a témában, mert a CosMix termékcsaládnak ezen a vonalon is úttörő szerepet szánok. Annál is inkább izgalmas és nagyon kedves nekem ez a téma, mert ez az első a Fiammal közös projektem.

A genom alapú szépségápolás lényegesen mélyebbre ás a témában, mint a száraz, az olajos és a kombináltbőr szentháromsága.

A teljes DNS-szekvencia szintjén az emberek meglepő módon 99,9%-ig azonosak. Ami valójában megkülönböztet minket egymástól, azok az egypontos nukleotid-polimorfizmusok (SNP).

Az SNP egy DNS szekvencia-variáció, amely akkor jön létre, ha egy nukleotid a genomban megváltozik. Az emberi DNS-ben körülbelül 10 millió SNP van. Az SNP-k, azaz a DNS-ben lejátszódó változások, határozzák meg, hogy miképpen reagálunk pl.a különféle betegségekre,  baktériumokra, vírusokra és kemikáliákra.

SNP-k pontmutációk, amelyek voltak olyan sikeresek az evolúció során, hogy végül fontos részévé váltak a populációknak.

A DNS-ből származó SNP-információk elemzése alapján egy nagyon részletes képet kaphatunk a bőrrel, annak működésével, egyéni sajátosságaival kapcsolatban, ami alapján maximálisan testre szabhatjuk a szépségápolási rutint és az alkalmazott készítmények összetételét.

A gének persze nem feltétlenül determinisztikusak, például, csak azért, mert valakinek van fokozott napérzékenységet okozó SNP-je, ez nem azt jelenti, bőrrákja lesz, az viszont biztos, hogy fokozottan és körültekintően kell foglalkoznia a fényvédelemmel.

A géntérkép segítségével lehetőség nyílik a bőr és hajápolás tökéletesítésére az egyén genetikájához igazítva.

Ugye milyen csodálatos és izgalmas dolog a tudomány? Arról pedig, hogy mindez mikor és hogyan épül be a CosMix rendszerébe, Önök fognak elsőként értesülni, Kedves Olvasók!

Kívánok Mindenkinek kellemes hétvégét, üdvözlettel;

Borbíró Gertrud