PANDHY’S™ POST #109 – PANDHY’S™ a világ szeme előtt

Olasz Katalin, a PANDHY’S™ nemzetközi menedzsere a soron következő vendégcikkünk szerzője. Katát nehéz elcsípni egy interjú vagy cikk erejére, hiszen munkájából adódóan folyamatos utazással telnek a napjai. Viszont ha éppen itthon van, akkor több nagyobb PANDHY’S™-hoz kapcsolodó projekten dolgozik. Jelenleg Kazanból, Oroszországból jelentkezik be hogy egy kis betekintést kapjunk az ott zajló világbajnokságról… jó olvasást kívánunk!

„Kedves Olvasó,

Nemzetközi Managerként roppant sokrétű a tevékenységem, nem mondható semmiképpen sem unalmasnak a munkám, hiszen nem telik el két nap egyformán. Bár rengeteg különleges projekten dolgozom, sok utazáson és kiállításon veszek részt, mégis két fénypontja van az évnek számomra.

Az egyik a nemzetközi disztribútor találkozó, ahol partnereink évente összegyűlnek, az új termékek és eljárások bemutatásra kerülnek, valamint ahol megtervezzük az előttünk álló időszak eseményeit. Ezek az együtt töltött napok remek betekintést adnak a különböző országok sikereibe és kihívásaiba is, folyamatosan inspirálnak arra, hogy mivel tudnánk leginkább segíteni a munkájukat, hogyan tudnánk őket a fejlődés irányába terelgetni.

A másik különlegesen fontos eseményt már harmadik éve számomra a Szakmák Olimpiájaként is emlegetett EuroSkills és WordSkills versenyek jelentik.

A WorldSkills versenyek egyik öröksége a képzett szakmai oktatásra való figyelemfelhívás, ezeknek a szakmáknak a fontosságának hangsúlyozása.

A verseny lehetővé teszi az ipar és az oktatás vezetőinek is az információk és a legjobb gyakorlatok cseréjét a szakképzéssel kapcsolatban.

Ezeken a versenyeken, minden ország egy versenyzőt vagy versenyzői csapatot nevezhet szakmánként, akit/akiket egy szakértő kísér. Az itt versenyzők képviselik társaik legjobbjait, és a WorldSkills tagországaiban és régiókban megrendezésre kerülő készségversenyek közül kerülnek kiválasztásra.

Talán a legérdekesebb részlete a versenynek, hogy a versenyzők 18 és 25 év közöttiek, hiszen ezek a versenyek a szakmákat különösen a fiatalok körében szeretnék népszerűsíteni. Így, ha az ember ellátogat egy ilyen rendezvényre, a világ bármely pontján egy csapat lelkes, frissen végzett fiatallal találkozhat, akik a legnagyobb büszkeséggel képviselik szakmájukat és hazájukat is!

2019-ben Kazanban, Oroszországban rendezték meg a 45. WorldSkills világversenyt, melyen 63 ország több mint 1300 versenyzője vesz részt 56 szakmában.

A versenynek helyt adó KAZAN EXPO (Kazan Expo International Exhibition Centre) egy közel 75 hektáros területen fekszik és kifejezetten a kazani világbajnokságra épült. Ez a terület hatalmas, 4 budapesti Hungexpo is elférne rajta!

A rendezvény méreteit jól érzékelteti, hogy a területen több, mint 3 500 önkéntes dolgozik, akiket 14 ezer jelentkezőből választottak ki.

Ahogyan tavaly, a budapesti EuroSkills versenyen, úgy most, Kazanban is a PANDHY’S™ volt a szépségápoló szakma főszponzora. Ez azt jelenti, hogy a közel 30 versenyző a világ minden pontjáról a mi termékeinkkel dolgozott, sőt közel egy éven át ezekkel a termékekkel készült fel a versenyre.

Mindenki a mi, világhírű cukrunkkal szőrtelenített és az összes arc- és testkezelést a CosMix termékcsaláddal végezte. Szerepelt a versenyen hazánk egyik nagy büszkesége, a hévízi iszapból készült Georgikon porunk, valamint a ParaPeat termékünk is.

Csodálatos volt látni a leghatalmasabb kivetítőnkön a PANDHY’S™ logót, hallani, ahogy a PANDHY’S™ kitűzőkért ment a vadászat és természetesen látni, hogy micsoda rutinnal cukrozik a versenyzői csapat!

Remek lehetőséget adott ez, hogy kapcsolatba lépjenek a területi kirendeltségeink, disztribúcióink a szépségápolási szakma döntéshozóival a saját országainkban, rengeteg állami iskolába nyitotta meg a lehetőséget arra, hogy disztribútoraink hosszútávú együttműködéseket köthessenek. Egy szóval, különleges és rendkívül előnyökhöz juthattak képviseleteink, ami az egyik fő célja volt annak, amiért úgy döntöttünk szponzoráljuk a rendezvényt.

A másik fő szempont pedig az a valóban őszinte szándékunk volt, hogy támogassuk és népszerűsíthessük a szépségápoló szakmát, mely szebb időket is megélt már.

Ez a verseny most is tökéletesen alkalmasnak bizonyult erre a feladatra, hiszen rengeteg néző volt kíváncsi a programra, hömpölygő iskolás csapatokkal teltek meg a csarnokok a 4 napos verseny alatt.

Az alábbiakban egy-két képpel szeretnék ízelítőt adni a verseny hangulatából és a kezelések részleteiről, melyekről a következő cikkemben fogok beszámolni az eredményekkel együtt, hiszen a verseny még javában zajlik, azonban 27-én este lezárul egy hatalmas záró ceremónia kíséretében, melyet az alábbi linken lehet majd élőben követni:”

https://worldskills2019.com/en/live/closing-ceremony/