PANDHY’S™ POST #84 – Beszéljünk a poralapozókról

Talán emlékszik a kedves olvasó, hogy az év elején írtam a 2019-es terveinkről, az előttünk álló kalandokról és fejlesztésekről.

Az idő rohan, azóta már lassan túl vagyunk az első negyedéven, és a nyakamon az idei első termék-debütáció, így az időm legnagyobb részét az utolsó simítások, a formulák véglegesítése, a csomagolóanyagok válogatása, tesztelése stb. foglalja le.

Lehetek bár akármilyen elfoglalt is, előbb-utóbb mindig eljön az a péntek, amikor én vagyok a soros cikkíró. Ilyen péntek ez a mai is, és amikor próbáltam kitalálni, hogy miről írjak, a megoldást az új termékek között találtam meg!

Kénytelen vagyok egy kis műhelytitkot elárulni; ez pedig az, hogy az utolsó negyedév a PANDHY’S™ ásványi sminkpalettán hoz 1-2 igazán izgalmas, új terméket. Azt egyelőre nem árulom el, hogy mivel készülünk, most csak annyit, hogy a poralapozóink is érintettek, úgyhogy arra gondoltam hasznos lehet, ha beszélünk egy kicsit a poralapú sminkekről, legyenek azok akár un. szabadon-folyó (loose) púderek, vagy préselt kompaktok.

Nem könnyű a porpúderek sorsa, sok körülöttük az előítélet és a félreértés. Én például még a hozzám legközelebbállók közül se mindenkit tudtam (egyelőre!) megnyerni a poralapozónak, de nem adom fel!

A prekoncepciók szerint a porpúderek élettelen, kréta-maszkot csinálnak az arcunkból, lehetetlen őket szépen felhordani, nehéz velük dolgozni, szárítják a bőrt, beleülnek a ráncokba, és így tovább. Ez persze mind igaz lehet, ha nem a megfelelőt, nem jó eszközökkel és technikával alkalmazzuk.

Be kell látnunk, hogy a mai kor porpúder kínálata, már nem az, mint a „hőskorban”, ha jól körülnézünk kiváló minőségű, pillekönnyű, természetes hatású porokat is találhatunk, tökéletes fedéssel.

A por kérdés is csak olyan, mint minden más az életben; meg kell érteni, hogy miről is szól, és jól kell alkalmazni!

Érdemes a porokban elmélyülni és „bajlódni” velük, mert a poralapozónak számtalan előnye van a klasszikus krémalapozókkal szemben.

Szerintem például az egyik legfontosabb ezek közül az, hogy összehasonlíthatatlanul gyorsabban elkészül egy por-alapozás, mint ugyanez a folyékony alapozóval. Lényegesen tartósabb, kellemesebb és természetesebb a bőrérzet.

A jóminőségű poralapozók sokkal jobban tolerálják a környezeti hatásokat, mint például a nedvességet, a szélsőséges hőmérsékletet, stabilabbak és kevésbé érzékenyek, mint krémalapú társaik.

A lényeg a következőkben van; tökéletesen kell előkészíteni a bőrt, megfelelő sorrendben kell felhordani a különféle bőrápoló formulákat az alapozó alá.

A következő lényeges elem a tökéletes ecset és az ugyancsak tökéletes felhordási technika.

Nagyon fontos persze a porpúder összetétele, csak tiszta, puffer nélküli, magas pigment tartalmú púdert használjunk.

Végül pedig a fixáló permet! Ezt a lépést nem érdemes megspórolni, mert ez teszi fel a koronát az egészre, ez adja a természetességét, a tartós stabilitását és az üdeségét.

Mindenkit arra buzdítok, hogy ne féljen a poralapozóktól, barátkozzanak össze, mert sok örömük lesz benne. És mindenképpen figyeljenek majd ismét ránk október körül, amikor majd ismét valami újdonsággal rukkolunk ki!

Kellemes és üde hétvégét kívánok Mindenkinek, szeretettel;

Borbíró Gertrud