Egy "édesen" magyaros hétvége külföldi kozmetikus tanárokkalA PANDHY'S™ csapata nem szereti pazarolni az időt... éppen hogy véget ért a Cosmoprof Bologna kiállítás, még a tavaszi BeautyForum előtt vendégül látott több tucat külföldi kozmetikus tanárt - Finnországból és Csehországból - akik betekinthettek a PANDHY'S™ csodálatos világába. A résztvevők három napon át tanulmányozhatták és megtapasztalhatták saját magukon a PANDHY'S™ kezelések széles tárházát, melyet közel húsz kozmetikusunk segített gördülékennyé varázsolni, nekik még egyszer köszönjük! A szakmai programok mellett megismerhették Budapest szépségeit is, fürdőzhettek a híres Széchenyi fürdőben, valamint megtanulhattak gulyás levest és palacsintát készíteni. Legtöbben még nem jártak Magyarországon, így nagyon élvezték. Reméljük sikerült elültetnünk bennük a PANDHY'S™ siker magvait. PANDHY’S™ Team |
|
PANDHY'S™ a katalán fővárosban - CosmoBelleza kiállításSpanyolországban tradicionálisan Barcelonában találkoznak a szépségipar legnagyobbjai a kozmetika, fodrászat, műköröm, wellness területéről – idén immár 17. alkalommal - . Ezen a legnagyobb szabású szakmai rendezvényen nagy sikerrel mutatkozott be cégünk: a spanyol kozmetikusok nagy érdeklődéssel fogadták a PANDHY'S™ cukorpasztázás újdonságát. A kiállítást követően kezdődnek a tanfolyamok a legszebb spanyol városokban – mint: Barcelona, Madrid, stb. PANDHY’S™ Team |
|
Édes élmény - köszönjük PANDHY'S™ kozmetikusok!A PANDHY'S™ CukorÜnnepsége idén -immár ötödik alkalommal- rendhagyó módon került megrendezésre Budapesten, a Hotel Benczúrban. A színvonalas programokon túl a 'PANDHY'S™ - szerelem jegyében' érthető is, hogy évről évre egyre nagyobb érdeklődéssel és létszámmal látogatnak el rendezvényünkre kozmetikusaink. Ez évben a PANDHY'S™ ásványi sminktermékei kapták a főszerepet: „CandyGirl” fantázia névre keresztelt sminkverseny is megrendezésre került, amelyen 10 kozmetikus iskola 17 versenyzője mérte össze tudását és kreativitását az ország különböző pontjairól. Az öt tagú zsűrinek - melynek elnöke Ágoston Melinda sminkmester - nagyon nehéz dolga volt, a fiatal versenyzők a felnőtt, profi sminkesek higgadtságával és kreativitásával készítették el az álomszép alkotást a modelljeiken, GRATULÁLUNK! Több érdekes előadás és szakmai újdonságot nyújtó gyakorlati bemutató - workshop - mellett a programot tovább színesítette Schlovicskó Katalin sminkmester tanítványainak parádés sminkbemutatója, Marton Anikó - 'Art On Me' - női lelkeket igencsak megdobogtató kollekciót felvonultató divatbemutatója, melyet a gyönyörű hangú Vörös Nikolett élő koncertje zárt Köszönjünk mindenkinek aki részt vett ezen az „édes” rendezvényen, találkozunk a tavaszi BeautyForum kiállításon! PANDHY’S™ Team |
|
PANDHY'S™ színek a 100 éves rektori bálonNagy megtiszteltetés érte a PANDHY'S™ debreceni képviselőit: felkérést kaptunk a Debreceni Orvostudományi Egyetem (DOTE) 100 éves fennállásának évfordulója alkalmából rendezett reprezentatív eseménysorozat zárórendezvényén - a rektori bálon - , arra, hogy a szebbnél szebb, elegáns-bálozó hölgyek sminkjét a Smink szobában kívánságuk és igényük szerint folyamatosan frissítsük, továbbá sminkelési és ápolási tanácsokkal szolgáljunk számukra. A kapcsolatépítés, kapcsolattartás hagyományos fórumán az orvos- és egészségtudományi szakma, a gazdasági szféra, a hazai politikai, a nemzetközi tudományos és kulturális élet, valamint a média legrangosabb képviselőit ismét sokszínű és magas minőségű programokkal várták. A számos hagyományos szakmai fórumon, szakember-találkozón túl az idén, csatlakozva a Debreceni Egyetem 100 éves fennállása alkalmából rendezett ünnepségsorozathoz, kiállításokon mutatják be a nagyívű fejlődést: az intézmény múltját, jelenét, a jelentősebb állomásokat, a sikereket, a nehézségeket, az itt dolgozók, tanulók és gyógyulók környezetét – egyszóval a 100 év színeit. Az EGYETEM levélben köszönte meg cégünk képviselőinek - a PANDHY'S™ smink márka - magas színvonalú közreműködését. PANDHY’S™ Team |
|
Kedves Diplomázott PANDHY'S™ Kozmetikusaink,Szeretettel meghívjuk 2012. február 19-én tartandó Cukorünnepségünkre, a Hotel Benczúrba. Szakmai előadások, workshopok, sminkverseny, az év PANDHY'S™ kozmetikai szalonja gála-díjátadás továbbá sokféle meglepetés és érdekesség... A részvétel ingyenes, de a belépés előzetes regisztrációhoz kötött, ezért kérjük töltse ki a jelentkezési lapot, mely letölthető innen. Személyesen is lehet jelentkezni a budapesti SweetEpil referencia szalonunkban (1055 Budapest, Nagy Ignác u. 19/b). Szeretettel várjuk ezen az "édes" rendezvényünkön! PANDHY’S™ Team |
|
Cukor-szerelem a Cukorsüveg hegy lábánál...Immár messzi földön is mestereket avathattunk: a világ egyik legszebb városaként is kikiáltott Rio de Janeiroban 2011 november végén a brazil kozmetikusok első, válogatott és rendkivül lelkes csapata már alig várta, hogy elsajátíthassa a PANDHY'S™ cukorpaszta kézi technikát. A PANDHY'S™ vezető kozmetikus szakoktatója - Jeney Noémi - utazott ki a "csodálatos város"-ba, hogy a cukorpasztázás tudományát személyesen átadja a diákoknak. A brazil emberekről tudjuk, hogy nagyon igényesek testük ápoltságára - nemcsak a nők, hanem a férfiak is odafigyelnek szépségükre - gondoljunk csak a riói karneválokra, ahol a vérpezsdítő zenére, finom koktélok mellett, szikrázó napsütésben csupa jóképű barna fiú és formás idomú bombanő ropják az erotikus táncokat. Már gyűlnek a jelentkezők a soron következő szőrtelenítési tanfolyamra, a sikertörténet folytatódik... PANDHY’S™ Team |
|
PANDHY’S™ ÜnnepekKellemes Ünnepeket és Boldog Új Évet Kíván a PANDHY’S™ csapata. Reméljük sikerekben gazdag lesz az elkövetkezendő esztendő. PANDHY’S™ Team |
|
Nemzetközi Disztribútor Találkozó - MagyarországVéget ért a találkozó, melynek Magyarországon a Velence Resort & Spa **** adott otthont a 12 országból (Kazahsztántól kezdve, Ukrajnán át egészen Franciaországig) érkező PANDHY’S™ képviselőknek. A fő téma a 2011-es év és a jövő volt. A vendégeink nagyon jól érezték magukat, a hivatalos program mellett többek közt egy középkori lovagi étteremben is vacsoráztak, látogatást tettek a cég központjában Sóskúton, valamint Budapest és Székesfehérvár számos nevezetességét is körbejárták. Beszámolóik alapján 'édesen' telt el ez a néhány nap. PANDHY’S™ Team |
|
PANDHY’S™ FacebookA PANDHY’S™ csapat megvetette lábát a Facebookon is. A kor haladtával lassan már elengedhetetlen a jelenlét a világ legnagyobb közösségi portálján, ami nemzetközi akárcsak a PANDHY’S™ is. Itt folyamatos hírekkel, újdonságokkal, aktualitásokkal tájékoztatjuk a kedves érdeklődőket, valamint bárki könnyedén hozzászólhat bármilyen témához, kérdezhet is tőlünk. Reméljük így még közelebb kerülünk Önökhöz. Cím: www.facebook.com/pandhyshungary PANDHY’S™ Team |
|
Beauty Forum 2011. beszámolóA PANDHY’S™ csapat részt vett a Beauty Forum kiállításon november 5-6-án a SYMA csarnokban. Gyönyörűen dekorált standunknál kolléganőink folyamatos bemutatót tartottak a cukros szőrtelenítés, valamint a sminkelés természetes szépségeiről. A rendezvényen és a létrehozott kis "szalonunknál" rengeteg vendég, kozmetikus, érdeklődő jelent meg, sokszor a minket figyelő és tájékozódó emberek miatt a haladás is nehézkes volt a folyosókon, ami nagy érdeklődésre engedett következteni, ennek örültünk. A csapat mindkét nap bizonyította a nyilvánosságnak, hogy mire lehet képes bárki a PANDHY’S™ termékekkel. Köszönjük mindenkinek aki eljött, PANDHY’S™ Team |
|
Meghívó a Beauty Forum kiállításraSzeretettel meghívunk minden érdeklődőt november 5-6-án az immár 20 éve megrendezésre kerülő Beauty Forum kiállításra, mely talán az ország legrangosabb szakmai rendezvénye. A C/2A standon számos meglepetéssel és újdonsággal várjuk személyesen odalátogató partnereinket! Jöjjönenek – vegyenek részt a cukor édes sikerében! Bővebben a helyszínen: 1146 Budapest, Dózsa György út 1. - SYMA Rendezvénycsarnok, 09:30-18:00. |
|
La Depilación - Dolce y Suave...Machu Pichu, Cusco, Titicaca-tó, Lima... kevés olyan hely van a világon, mely történelmében és természeti szépségében oly gazdag és lenyűgöző, mint Peru. A PANDHY’S™ ügyvezető-alapítójának - Borbíró Gertrudnak - sikerült a spanyol hódítók után jelen korunkban ismét meghódítani ezt a varázslatos kontinenst - mindezt édesen és kímélően: a PANDHY’S™ cukorpasztával. A 2011. őszén Limában rendezett szépségipari kongresszuson cégünk sikerei és az érdeklődés túlnyúlt az ország határain, már disztribúciós tárgyalások folynak Kolumbia, Bolivia, Argentina, Chile országok tekintetében is a PANDHY’S™ közeljövőbeni jelenlétéről. PANDHY’S™ Team |
|
Kiitos Suomi - Azaz: Köszönet Finnországnak!Alighogy hazatért a PANDHY’S™ csapata Moszkvából, máris csomagolt és indult Finnországba - hiszen a finnek már az ünnepi szezonra és a jövő évre készülnek. A kozmetikai szakma legrangosabb kiállításán vehettünk részt Helsinkiben 2011. október 14-15-én - finn kozmetikusoknak mutattuk be a cukorpasztás szőrtelenítés édes élményét, valamint belekóstolhattak a PANDHY’S™ arc-, test- kéz- és lábápolási technikáiba is. Legnagyobb megelégedéssel és bársonyosan puha, finom bőrrel nyugtázták az eredményeket. A finn exporttól további dinamikus növekedést várunk az elkövetkező időszakban - erre minden alapunk megvan. Örömmel köszöntöttük a PANDHY’S™ csapat legfiatalabb résztvevőjét is - aki éppencsak most múlt két hetes - de már bekapcsolódott a kiállítási forgatagba, végtelen nyugalommal, higgadtsággal és türelemmel tűrte a kozmetikus hölgyek cirógató szeretgetését. Gratulálunk Harry-nak, a baba édesapjának és Henna-nak, a boldog nagynéninek! PANDHY’S™ Team |
![]() |
Zdrasztvuj Moszkva!Az a megtiszteltetés érte csapatunkat, hogy a szakmailag méltán világhírnévnek örvendő és elismert orosz kozmetikusokat ez év októberében mi képezhettük tovább. A Train the trainers program keretében most 14 orosz kozmetikus érkezett Moszkvába - a fővárosba - az ország számos pontjáról: így a helyiek mellett voltak Szentpétervárról, Kazanyból, Permből sőt még a varázslatos tengerparti Szocsiból is megtiszteltek érdeklődésükkel bennünket... Újabb kezelési programokat, ötleteket, újdonságokat meríthettek a 2 munkával igencsak teli nap folyamán, melynek végeztével mindenki megkaphatta méltán megdolgozott diplomáját. |
![]() |
Ciao Italia!A szépség és divat fővárosában - Milánóban járt a PANDHY’S™ csapata 2011. szeptemberében, az ország egyik legrangosabb szépipari kiállításán, az InterCharmon vett részt kiállítóként. Nagy siker övezte és mindig nagy tömeg állta körbe a standot a természetes szőrtelenítés - cukorpasztázás - bemutatókon. Nagy létszámban jelentkeztek kozmetikusok a közeljövőben Milánóban és Rómában tartandó képzéseinkre ezen a természetes kozmetikumok és természetes kozmetikai eljárások iránt nyitott szemléletű országban. |
![]() |
Ukrán kozmetikusokat láttunk vendégül2011. augusztus 17-19. között ukrán kozmetikusokat láttunk vendégül és képeztünk ki Budapesten a belvárosi referenciaszalonunkban. Kievi székhelyű partnereink sikeresen vettek részt ezt követően szeptemberben Ogyesszában és Harkovban megrendezett kozmetikai kiállításokon.
|
|
Olá Brasil, Olá PANDHY’S™!Megint egy új korszak küszöbére lépett a világhíres magyar cukor, hódításai elérték Dél-Amerikát! Ez év augusztusában a CosMed megnyitotta Rio De Janeiroban új „helytartóságát”. Brazíliai központjából szolgálja ki a teljes latin-amerikai piacot. Az első helyi bemutatkozásra a brazil Les Nouvelles Esthétiques szervezésében augusztus 4-7. között, Sao Pauloban megtartott ESTÉTIKA BRASIL 2011. kongresszuson került sor. Az édes siker a déli földtekén sem maradt el, a szakmai közönség azonnal kegyeibe fogadta a PANDHY’S™ termékeket és az eljárást. Ezrek várnak az oktatásra, számtalan a szakmai és tudományos felkérések sora. Az újdonságokra, különlegességekre éhes média is lecsapott, már a rendezvény alatt is készültek TV felvételek és interjúk, évvégéig betelt a táncrend! Boa Sorte PANDHY’S™! |
![]()
|
Milagre PANDHY’S™, Viva Dicesar!Berobbant a Dél-amerikai piacra a PANDHY’S™: osztatlan sikert aratott a cukorpaszta a brazil kozmetikusok és látogatók körében a 2011. augusztus 4-7. között Sao Pauloban megrendezett ESTETIKA kiállításon. A brazilok számára eddig ismeretlen volt mind a cukorpaszta, mind a PANDHY’S™ Kézi Technika. Leggyakoribb kifejezésük a "MILAGRE", azaz csoda volt a terméket illetően. Az irritáció- és a szinte fájdalommentes depilálás élményét érintően az előadáson szemlélők nem bírtak a kíváncsiságukkal és feljöttek a színpadra, hogy leplezetlen lelkesedéssel csodálják a folyamatot testközelből. Számos TV csatorna, Globo, Globo News, SBT, BAND is közvetítette. Nem maradt alább a lelkesedés a termék iránt a riporterek körében sem, akik közül a Brazil Big Brotherből TV-s sztárrá cseperedett riporter, sminkmester és drag-előadó, Dicesar a saját bőrén akarta megtapasztalni a símogató depilálás élményét. Dicesar "imádta" a kezelést, és a lelkes rajongók még a hátát is megsimogathatták, hogy érezzék a cukorpaszta jótékony hatását, mennyire bársonyos lett kedvencük bőre - az elhalt hámsejtek eltávolítása révén is. Dicesar-ról az alábbi blogban olvashatnak bővebben az érdeklődők. Ezzel a PANDHY’S™ életében kezdetét vette egy új kontinens: Amerika meghódítása: Săo Paulo után felkérést kapott a cég a Peru fővárosában, Limában megrendezendő IV. Latin-Amerikai Esztétika és Egészség Kongresszuson történő részvételre 2011. október 8-9 között. (IV CONGRESO LATINOAMERICANO DE ESTETICA Y SALUD - III CONGRESO INTERNACIONAL DE MEDICINA ESTETICA - III EXPO FERIA DE ESTETICA Y SALUD – LIMA.) |
|
Cosmoprof SzakkiállításA 2011-es bolognai Cosmoprof Szakkiállításon bemutatkoztunk a cukros szőrtelenítő termékeinkkel, illetve megismertettük az olasz és a világ minden tájáról érkező szakemberekkel a PANDHY’S™ filozófiát. Természetesen a siker most sem maradt el, a 4 napos kiállítás mérlege: több száz tanfolyami és több tucat disztribútori jelentkező. |
|
PANDHY'S™ CukorünnepKedves Cukorpasztás Partnerek! A PANDHY'S™ Cukorünnep idén is megrendezésre kerül, amelyre szeretettel várunk minden Cukros-kozmetikust. A találkozó időpontja: 2011. február 20., vasárnap 10:00-16:00. Helyszíne: Stefánia Palota Oválterem - 1143 Budapest, Stefánia út 34-36. |
|
PANDHY'S™ TanfolyamokEgész évben várjuk az érdeklődőket, illetve régi cukros-kozmetikusainkat országszerte tanfolyamainkra, illetve továbbképzéseinkre. Érdeklődni lehet oktatóinknál. |
|
DisztribútortalálkozóEbben az évben Budapesten gyűltek össze a nagy cukrosok Európa különböző országaiból. 3 napot töltöttek itt nálunk, megbeszélésekkel és természetesen esti városnézéssel. Bevezettük őket a pálinkafőzés rejtelmeibe is. Kiosztásra kerültek a PANDHY’S™ briliánsok a legnagyobb forgalmú illetve a legnagyobb növekedést elért disztribútorok között. |
|
Beauty ForumIdén november 6-7-én került megrendezésre a magyarországi legnagyobb szakmai kiállítás, ahonnan mi sem hiányozhattunk! A PANDHY’S™-hoz híven most is egyedi standot állítottunk össze, ahol a legjobban férfi modelljeinknek örültek az érdeklődők, kozmetikusok.
|
|
Már a plázákban isA forgalmasabb bevásárlóközpontokban is megtalálhatóak vagyunk különböző időpontokban. Ingyenes sminktanácsadással és sok-sok kedvezménnyel, meglepetéssel várunk minden ismerős és új arcot! |
|
HighCare SzalonJeney Noémi Szolnokon járt a HighCare Szalonban, ahol a PANDHY’S™ Ásványi Dekormkozmetikumokat forgalmazzák és egy álló PANDHY’S™ display van kihelyezve. Jó hangulatú sminkbemutatót tartottak és sok hasznos tanáccsal látták el a vendégeket. Itt látható egy előtte-utána fotó:
|
|
Sugarbird DivatbemutatóA PANDHY’S™ új arcát mutatta meg, amikor kapcsolatba lépett a Sugarbird lányokkal. A divatbemutatókon a PANDHY’S™ Ásványi Dekorkozmetikumokkal sminkeljük a modelleket, sőt magukat az est házigazdáit is, többek között Dukai Reginát és Debreceni Zitát is. Következő esemény: december 19. vasárnap, Aréna Pláza Sugarbird üzlet (II. emelet) árusítással egybekötött sminktanácsadás |
|
Nyitott AjtókMinden szerdán 10:00 és 18:00 között, ingyenes konzultáció Jeney Noémivel! Ugyanebben az időpontban szívesen látunk minden új érdeklődőt is, aki közelebbről meg akar ismerkedni a cukorral! Cím: 1055 Budapest, Nagy Ignác utca 19/B. • Telefon:+3630 9060141 |
![]() |
© 2012. CosMed Kft. - Pandhy's™ főoldal •
Szőrtelenítés •
Szalonkezelés •
Make-up •
Kapcsolat
- Honlap készítés: Webpozitív